Algyői Sportkör

algyosk.hu


Ügyfél:

Az 1952-ben alapított Algyő SK aranykorát a 2000-es évek elején élte, amikor előbb feljutott az NB III Alföld csoportjába, majd a 2001–2002-es szezonban meg is nyerte az akkor negyedosztályú bajnokságot, 2001-ben és 2006-ban pedig ezüstérmet szerzett – utóbbi idényben már a harmadik ligát jelentette az NB III Alföld csoportja. 2008-ban NB I.-es csapatot fogadhatott az Algyő, akkor három kört is ment a magyar kupa országos főtábláján, ennek köszönhetően pedig a Debrecen látogatott a településre, és Gyimesi Lászlónak köszönhetően gólt is lőtt a DVSC-nek az Algyő. 2013-ban és 2016-ban ezüstérmet nyert a megyeegyben a csapat, míg 2018-ban és 2019-ben megnyerte a megyei I. osztályú bajnokságot.


Feladat:

Fő cél egy olyan website létrehozása volt, amely elősegíti az egyesületi életet és egy belső platformot nyújt a tagoknak, ahol az egyesületi teendők megvitathatók, publikálhatók. Emellett a látogatók számára naprakész információkat nyújt.

B-Web Stúdió

B-Web Stúdió

A weboldalon sütiket használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsuk.